Manifesztum

Az Unió – Magad Ura Szövetség (továbbiakban „párt”) a Magyar Köztársaság Alkotmánya, illetve a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény (Ptv.) működéséről és gazdálkodásáról, és a hatályos jogszabályok megtartásával fejti ki tevékenységét. Azon céltól vezérelve, amely Manifesztumunk tartalma:

  • Kit tekintünk a maga urának?
    • Azt az embert, aki nem veti alá magát senkinek és aki nem vet alá senkit.
    • Aki a maga ura, az saját maga keresi a boldogságot, nem mások által megszabott, irányított életpályát fut be.
    • Aki a maga ura, az nem tűri, hogy mások beleszóljanak az életébe és ő sem szól bele másokéba.
    • Aki a maga ura, annak saját identitásai vannak, nem más mondja meg neki, hogy ki ő és milyennek kell lennie.
    • Aki a maga ura, az bármilyen közösség tagjaként – családtól a nemzetig – nem rendeli alá annak a saját életét, hanem a közös célok megvalósításáért együttműködik a közösség tajaival.
    • Aki a maga ura, az megél a saját teljesítményéből, nem szorul állami segélyre, támogatásra, piacvédelemre.
    • Aki a maga ura, kooperál másokkal, kiszolgálja vevőit, ügyfeleit, de nem szolgája senkinek.
  • Milyen szövetségbe hívjuk azt, aki a maga ura, vagy az szeretne lenni?
    • Közös célunk: olyan Magyarország megteremtése, ahol mindenki a maga ura lehet.
    • Ehhez először is fel kell számolni a mostani mindent maga alá gyűrő, központosító rezsimet, mert nem enged teret boldogulásra, jövőépítésre, csak a becsatornázott ügyfeleinek.
    • A szövetség elutasítja a jelenlegi ellenzék másként újraelosztó, központosító politikáját is.
    • Semmiféle gondoskodó államból nem kérünk.
    • Elismerjük az állam védelmi feladatait – az állampolgárok életét, testi épségét, vagyonát és szerződéseinek megtartását az államnak is feladata biztosítani. Ebből kifolyólag a rend-, honvédelmi és igazságszolgáltatási feladatok finanszírozására szükséges adókat beszedni, mivel ezek minden állampolgár javát szolgálják.
    • Az állam szerepe a gazdaságban a szabadpiaci verseny feltételeinek biztosítása, sem saját gazdasági tevékenységre, sem a verseny győzteseinek kijelölésére nincs szükség, sőt, ezek elfogadhatatlanok.
    • A piaci működés zavartalanságának biztosításához minél értékállóbb, politikai céloktól nem befolyásolható pénzre van szükség. Mihamarabb be kell vezetni az eurót.
    • Le kell bontani azokat az akadályokat, amik korlátozzák a magyar szereplők szabad működését az uniós piacokon.
    • Az államon belül a helyi önkormányzatok, az önigazgatás szerepét preferáljuk a központi megoldásokkal szemben.
    • Különösképpen ide tartoznak a polgárok mindennapi életét érintő kérdések: oktatás, egészségügy, szociális ellátás, közszolgáltatások. Ezek megoldásáról helyben a helyi adottságok ismeretében és függvényében az ott lakóknak kell döntést hozni, ami a piacra bízástól a saját rendszer működtetésén át a más önkormányzatokkal való közös intézményekig terjedhet.
    • A feladatok finanszírozására vissza kell adni az önkormányzatoknak a helyben keletkező személyi jövedelemadót. Ennek egy részét közvetlenül ott kell hagyni, más részét létszámarányosan lehet szétosztani.
  1. Alapítói nyilatkozat. Az Unió – Magad Ura Szövetség alapítói az alábbi célokat határoztuk meg:
  2. Szándékunkban áll a közhatalom gyakorlásában való alkotmányos részvétel, többek között azért, hogy elősegítsük az a szabadság és piacgazdaság által a gazdasági jólétet, a jogbiztonságot és igazságosságot, a sajtószabadságot, az egyenlő elbánás elvét.
  3. Célunk a XXI. századi modern működő demokrácia biztosítása, parlamentarizmussal, a szabadságjogok széles körű érvényesülésével az Európai Unió keretei között.
  4. Pártpolitika- és korrupció-mentes szolgáltató államot és önkormányzatokat, független igazságszolgáltatást, hatékony oktatást és egészségügyet és önkéntesen szolidáris társadalmat kívánunk létrehozni és fenntartani.
  5. Célunk a nemzeti identitásunk megőrzése a határokon belül és túl.

Célunk, egy olyan teljesítményalapú társadalom megteremtése, amely a szabadság, a jogegyenlőség, az igazságosság és méltányosság elvein alapszik. Sem az egyén, sem a közösség nem lehet a maga ura az alábbiak nélkül: Valljuk, hogy a politikai szabadság nem létezik szabadpiac nélkül, ami gyökerezik a szabad identitásválasztásban, a szabad gyülekezés, egyesülés, szólás- és véleménynyilvánítás jogában, a szabad vallásgyakorlásban, a szabad választáson és versengő többpártrendszeren alapuló parlamentarizmusban nyilvánul meg a civil társadalom széles körű bevonásával.

Fontosnak tartjuk a társadalmi béke újbóli megteremtését, az igazságosság kiterjesztését és az önkéntes szolidaritás elmélyítését.

Célunk, hogy minden polgár számára egyenlő esélyeket teremtsünk ahhoz, hogy a maga ura lehessen vagy a maga urává válhasson.

Elfogadhatatlan számunkra a hatalommal való visszaélés, a megfélemlítés, az erőszak és hátrányos megkülönböztetés. 

Elfogadhatatlan számunkra a piaci verseny kiszorítása a gazdaságból és közszférából.